A magyar nemzettudat modernkori „emlékezethelyei”

Vezető: 
Dr. Velkey Ferenc, egyetemi docens
Tagok: 
Dr. Erős Vilmos, Ph.D. egyetemi docens, DE Történelmi Intézet
Tagok: 
Dr. Glant Tibor, Ph.D. tanszékvezető egyetemi docens, DE Angol-Amerikai Intézet
Tagok: 
Dr. Lévai Csaba, Ph.D. egyetemi docens, DE Történelmi Intézet
Tagok: 
Dr. Miru György, C.Sc. egyetemi docens, DE Történelmi Intézet
Tagok: 
Dr. Pete László, Ph.D. egyetemi adjunktus, DE Olasz Tanszék
Tagok: 
Mathey Éva, tudományos segédmunkatárs, DE Angol-Amerikai Intézet
Tagok: 
Dr. Szendrei Ákos, Ph.D.
Tagok: 
Brigovácz László, Ph.D. védés előtt álló, már végzett hallgató
Tagok: 
Gyimesi Pálma, 2. éves PhD hallgató Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola
Tagok: 
Lisztes Nikolett, MA I. évf. történész
Tagok: 
Szabó Gábor, MA II. évf. történész

A magyar nemzettudat modernkori „emlékezethelyei”

A munkacsoport összefogja a Debreceni Egyetem Bölcsészkarának azokat a történész oktatóit, kutatóit és elmélyült szakmai munkára kész hallgatóit, akik a modernkori magyar történelem kulcsszereplőinek, eseményeinek, traumáinak, fogalmainak, tereinek, tárgyainak stb. a kollektív emlékezetben mint „emlékezethelynek” a megjelenési formáit vizsgálják. Kapcsolatokat épít azokkal a magyarországi műhelyekkel, amelyek hasonló témakörökkel foglalkoznak. 

A munkacsoport tagjai a pályázott programmal érintkező témakörökben monográfiákat (6) és tanulmányokat tettek közzé, számos nemzetközi és hazai konferenciákon vettek részt előadással, s kapcsolódó munkájukat elismerte, segítette több külföldi és hazai ösztöndíj (többek között 3 Fulbright, 1 Széchenyi Professzori és 5 Bolyai János Kutatási Ösztöndíj).

A kiindulópontként megjelölt egyik célkutatás (a szakmai előzményekre és adottságokra építve) a magyar nemzettudat modernkori genezis-élményéhez nyúlik vissza, s elsősorban azt vizsgálja, hogy a kor „hősei” miért és hogyan váltak a kollektív emlékezet máig legmeghatározóbb viszonyítási pontjaivá, miképpen játszottak változó mértékben és jelentésben szerepet a nemzeti identitás alakulásában, esetleg az eltérő csoportnarratívák versengésében. A reformkor és 1848/49 egyik meghatározó hagyatéka a „történelemformáló” személyiségek „emlékezethelyként” való rögzülése. Maga a kor teremtette meg és hagyományozta az utókorra (máig hatóan) az ehhez kapcsolódó nyelvet és szimbólumrendszert. A történelmi vizsgálódás (az eszme-, kultúr- és irodalomtörténet írás) már javarészt feltárta a „nemzetteremtéshez” kötődő biblikus-prófétikus nyelvi-képi hagyomány sajátosságait, de az „emlékezet helyek” rendszeres történeti dimenziójú vizsgálata mindenképpen megköveteli, hogy a kutatás első lépésben azt tárja fel, hogy miért és hogyan váltak bizonyos helyek, események, személyek, fogalmak, tárgyak stb. a kollektív emlékezet meghatározó elemeivé. A konkrét kutatás elsősorban arra irányul, hogy értelmezze a kort (itt jelesül: Széchenyit és Kossuthot), mint önmaga „emlékművének fel/előállítóját” (főként Széchenyi „autobiográfiai” érvanyagának és Kossuth emigrációs politikai gesztusainak ill. visszaemlékezéseinek elemzésével).

A kutatócsoport másik (az előbbivel összefüggő) célkutatása a közösségi emlékezet (történész-szakmai problematikája) természete és változásainak mibenléte miatt historiográfiai természetű. Részben azért, mert az „emlékezetre” vonatkozó alapkutatások elméleti hátterét nem jelölheti meg egy-egy (széles körben elfogadott vagy vitatott) szellemi bázis talaján – immár olyan sokrétű az anyag –, hanem ahhoz éppen a történész-viták árnyalatinak elemzésén keresztül juthat el. A történetírás önmagában is formálója a kollektív emlékezetnek, s természetesen nem is független attól. A Pierre Nora által szerkesztett kötetek olyan témahálót jelölnek meg, amely megköveteli pl. a nagy történeti szintézisek, tankönyvek, szakmai intézmények emlékezethelyként való értelmezését-elemzését. Konkrét kutatás indult meg A „magyar Lavisse”, mint nemzeti emlékezethely. A Magyar Nemzet Története című szintézis keletkezése, jelentősége, továbbélése és áthagyományozódása címmel. Ez az alapkutatás lehetőséget nyújt arra is, hogy több kutató együttes munkájából a korszakos történeti szintézisek (Hóman-Szekfű, Tíz kötetes) sajátos diskurzivitását, jelentőségét a történeti tudatban stb. vizsgálat tárgyává tegyük. További historiográfiai tanulmányok készülnek Szekfű és Debrecen „viszonyáról”, a debreceni történettudomány sajátosságairól, illetve Kosáry Domokos és Szabad György „feleselő történetírásáról” (elsősorban Kossuth képükről). A Szekfű-recepció történeti rekonstrukciója ugyanígy alkalmat ad a historiográfiai vonulatok felvázolása mellett az eltérő nemzeti csoportnarratívák elemzésére is. A kapcsolódó kutatás a széchenyiánus, kossuthiánus hagyományok ütköztetése mellett sokrétűen (I. István, Rákóczi stb.) tágítja ki az emlékezethely kutatásának (munkacsoporthoz kötődő) témahálóját.

A kutatócsoport egyik távlatos célja, hogy kezdeményezzen, majd integráljon egy Debrecenre, a debreceniességre vonatkozó átfogó kutatást, amely túllépve egyrészt a kultusz-ápolás, másrészt a helytörténetírás szakmai horizontján sokrétűen vizsgálja a város emlékezethelyeit, emlékezetét, annak alakulás-történetét. Ennek a tervnek kibontakoztatása azonban nagyban függ a kutatóegyetemi projekt későbbi sorsától.