A fotoferezis kezelés immunológiai hatásának vizsgálata szisztémás sclerosisban

Vezető: 
Prof. Dr. Zeher Margit
Tagok: 
Dr. Papp Gábor

A kutatócsoport rövid bemutatása:
Tanszékünkön az autoimmun betegségek, köztük a szisztémás sclerosis és fenotípusainak kutatása több mint 20 éves múltra tekint vissza. Vizsgálataink középpontjában a patológiás autoimmunitás tanulmányozása áll. A szervezet immunválaszának szabályozásában kiemelkedő jelentőséggel bírnak a regulatív és effektor hatásokkal rendelkező immunsejtek különböző alcsoportjai, s az általuk létrehozott finom egyensúly megbomlása kulcsszerepet játszik a kóros immunreaktivitás kialakulásában. Az utóbbi években elsősorban ennek tanulmányozásával foglalkoztunk.
 
A kutatás célja: Mivel a szisztémás sclerosis terápiás lehetőségei leginkább a szövődmények kezelésére korlátozódnak, a patológiás fibrózis gátlása, ezáltal a betegség progressziójának megállítása továbbra is komoly kihívás. Célunk megvizsgálni, hogy a fotoferezis kezelések milyen klinikai és immunbiológiai hatásokkal jellemezhetőek szisztémás sclerosisban. A betegek klinikai vizsgálatai során nyomon követjük bőrtüneteik súlyosságának és ízületi mozgástartományuknak változását, illetve a belszervi érintettségük alakulását. Figyelemmel kísérjük a regulatív, illetve effektor funkcióval rendelkező limfociták számának és arányának változását a fotoferezis kezelések során, továbbá a CD4+CD25+ Treg (T regulative) sejtek szuppresszor működésének alakulását is vizsgáltjuk in vitro funkcionális teszttel. A humorális immunstátuszban bekövetkező változásokat pro- és antiinflammatórikus, illetve pro- és antifibrotikus hatású citokinek széles spektrumának meghatározásával követjük nyomon a kezelések során.
 
Eddigi eredmények: Ezen időpontig 16 szisztémás sclerosisban szenvedő beteg teljes terápiás időtartama során nyert klinikai és laboratóriumi adatainak elemzése történt meg.
A fotoferezis kezelések során a vizsgált betegek bőrtünetei csökkentek, a bőrérintettség súlyosságának jellemzésére meghatározott MRSS (modified Rodnan skin score) értékek jelentős javulást mutattak, és a bőr ultrahangos vizsgálata a dermális vastagság csökkenését jelezte. A betegek orális apertúrája nőtt, mimikai funkciója javult. A kezelések során az ízületi mozgásfunkció jelentős javulást mutatott mind a felső, mind pedig az alsó végtagokon. A laboratóriumi eredmények kiértékelése során a betegség hátterében álló patológiás immunfolyamatok jobb megismerése céljából a betegek kezelésének megkezdése előtti eredményeket összehasonlítottuk 16 egészséges kontroll személy értékével is. A fotoferezis terápia megkezdése előtt a betegekben az NKT (natural killer T), Th1 (T helper 1), Tr1 (T regulative 1) és CD4+CD25+ Treg sejtek abszolút száma és százalékos aránya alacsonyabbnak, míg az NK és Th17 sejtek értékei magasabbnak adódtak az egészséges kontrollhoz képest. A funkcionális tesztek során a CD4+CD25+ Treg sejtek csökkent szuppresszor működését figyeltük meg SSc-ben. A fotoferezis terápia során a Tr1 és CD4+CD25+ Treg sejtek értékei szingifikáns emelkedést, míg a Th17 sejteké csökkenést mutatott. A CD4+CD25+ Treg sejtek funkcionális aktivitása is normalizálódott a kezelések hatására. A keringő citokineket illetően a CCL2 (Chemokine C-C motif ligand 2) és TGF-béta (transforming growth factor-béta) szintek csökkenését, míg az IL-1Ra (interleukin-1 receptor antagonist), IL-10 és HGF (hepatocyte growth factor) szintek emelkedését tapasztaltuk a kezelések nyomán.
 
Publikációink az eddigi eredményeink alapján:
Papp G, Horvath IF, Barath S, Gyimesi E, Sipka S, Szodoray P, Zeher M. Altered T-cell and regulatory cell repertoire in patients with diffuse cutaneous systemic sclerosis. Scand. J. Rheumatol. On-line publikálva 2011. március 2-án. doi: 10.3109/03009742.2010.528021.
Papp G, Horvath IF, Barath S, Gyimesi E, Vegh J, Szodoray P, Zeher M. Immunomodulatory effects of extracorporeal photochemotherapy in systemic sclerosis. Bírálatra elküldve.
 
Várható eredmények: A fotoferezis terápia alkalmazásának pontos módja még továbbra is vita tárgyát képezi, nem eldöntött milyen gyakran és milyen időközönként kell alkalmazni a terápiás eljárást szisztémás sclerosisban. További munkánk során a kezeléseken átesett betegeink hosszabb távú követése által képet szeretnénk kapni arról, hogy milyen hosszú ideig áll fenn a terápia által kiváltott klinikai állapotjavulás és mennyire bizonyulnak tartósnak a megfigyelt laboratóriumi változások. Célunk olyan biomarkerek keresése, melyek alkalmasak lehetnek arra, hogy szintjük változásának követése által az optimális kezelési időpontokat definiálni tudjuk.